2017. március 15., szerda

SZENVEDÉLY?

A március-áprilisi, apaji képeimet válogatom. Finoman szólva karcsú a felhozatal, a végeredmény köszönőviszonyban sincs azzal, amit elképzeltem, amire igazán vágytam...
Közben azon gondolkozom, vajon mi motivál, mi hajt a (néha) sorozatos kudarcok ellenére, miért kelek fel újra, megyek a vízbe, sárba, alkalmanként benne hasalni órákig?! Jó esetben néhány madár fotóért, de sajnos sokszor a semmiért. Szerintem ezt hívják szenvedélynek, enélkül valószínűleg megette a fene...
Idei hányattatásaim nemzeti ünnepünkön kezdődtek, mikor is egy másik projekt ügyében lent jártam a pusztán. 
Korán leérek, örömmel autózom végig a jól ismert tájakat, jó megint itt lenni. Ugyan ma nem fotózni jöttem, de a gép velem van, sosem lehet tudni...
Jobbról egy hajlatban őzek tűnnek fel, egész komoly rudli... közelebb érve túzokká változnak. Nem rossz, a távolság nem kicsi, viszont a fények klasszak...


Később a  szántásról fiatal parlagi sast ijesztek fel, majd néhány tarlóval és repce táblával arrébb újabb túzok csapat. Nem akarom zavarni őket, nincs is értelme megállnom... A tavak felé veszem az irányt, tart a tavaszi halászat, lássuk milyen a felhozatal.
Az egyes tó leeresztve, az iszapon rengeteg a madár. Cankó, goda, póling, nagygázlók és a slepp, sirályok és varjak. Hamar körvonalazódni látszik egy szombati hajnali akció...
Pénteken este még egy telefon, csak hogy minden rendben van-e ?! 
Minden oké - jön a válasz - az egyesre most nyitottam rá a vizet....pffff.
Az reggel jó lesz még?
Peersze... nem telik az olyan hamar.... 
Hát jó... majd kiderül.




Szombaton hajnalban nagy reményekkel, tervekkel a fejemben autózom a sötétben. A tavalyi nádtorzsás goda képek után most szeretnék valami igazán szépet, amolyan nászruhás, vízbenállós-tükörképes, puhafényes fotókat. Hiszem, hogy ma sikerülhet...
Leérve látom, hogy már túl sok a víz, de azért találok egy kis nyelvet, ami alkalmas lehet, ahol felállíthatom a sátrat. Behasalok, aztán jöhet a szokásos szundi. Godák hangjára ébredek, öten érkeznek, azonban eléggé oldalt landolnak, és fény sincs még. A madarak megoldják a problémámat, elrepülnek. Aztán nem történik semmi, majd idővel kezdem érezni, hogy egyre több vizet szív fel a ruhám... Kinézek, és látom, hogy körbevett a víz, remek! Nincs értelme itt maradni, úgyhogy szedem a cókmókot és lelépek innen. Így nézek ki ekkor... Kösz a képet H. Tibi...






Március 25.
5-ös tó. Imivel a hajnali sötétben  azon filózunk, hogy az 5-ös vagy a 6-os mederben próbáljunk szerencsét. Zsolt utóbbit javasolja, hiszen tegnap ott volt a sok madár, mi azonban az 5-öst választjuk, annak kevésbé híg az alja. Ez egy sötét hideg hajnalon nagyon is számít, az ember fázósan hajlamos a komfortosabbnak tűnő lehetőséget választani...
Végül csak egyedül megyek, a kolléga sajnos nem hozta magával a fotós felszerelést... Több, mint bosszantó! Besátrazok, majd megszokott pótalvásomból a telefon ébreszt. Imi az, hogy van-e előttem madár, mert "itt minden tele van godával"! Ezt nem hiszem el! Egyelőre nincs, de kitartok. Majd lesz itt is, de valójában eljátszom a költözés gondolatával, ám végül maradok. Madár is lett... lőtávon kívül...
És a szomszéd tó sarka valóban tele volt godával, a gátról néztük őket, előttünk húsz méterre. Lehet, hogy még sírtam is...




Kifelé látunk nyolc bütykös ásóludat, amiből hat fér a dokumentum fotóra...


Április 1., bolondok napja. Tényleg azok vagyunk, ismét lejöttünk. Úgy néz ki lesz napkelte, úgyhogy ellenfényre helyezkedünk. A helyszín ezúttal a 4-es tó. Ahogy világosodik, látszik, hogy előttünk csak egy kisebb pajzsos csapat van, távol, a nád árnyékában szöszmötölnek, közeledni eszükben sincs... 
Mikor a nap már fent van, és a legjobb fényeknek vége, kíváncsiságból hátra tekeredek. Bár ne tettem volna!! Mögöttünk cankók, pár goda, havasi partfutók szép számmal. Ha nem tapasztaltam volna többször, hogy ezek a kis madarak alkalmanként egy-két méterre megközelítik a sátrat, azt hihetném, tőlünk félnek. Így azonban tudom, hogy egyszerűen csak így jártunk... Ott lágyabb az iszap, vagy több a féreg, apró csiga vagy rák-rovar, szebb a táj, nem tudom. Arra van dolguk, erre nincs...
Aztán előttünk feltűnik két gulipán. A lőtávolság határán lecövekelnek, mintha csak azon dilemmáznának, hogy jöjjenek-e vagy sem. Aztán inkább elrepülnek. Mi sem maradunk...
Megfogadom, hogy egy darabig nem jövök a tavak környékére!



Aztán szerdán Zsolt hív: "csak megjegyzem, hogy pár napja kilenc fekete gólya van a 4-esen"....
Már csak ez hiányzott! Persze magamban számítottam rájuk idén is...
És szombat van, és mi újra lent vagyunk. Ez most tuti lesz, tavaly is az volt! A tó sarkában maradt kb 100m2 vízfelület, tele kishallal. Itt fognak kajálni.
Besátrazunk a gyékénybe, fúj a szél, várjuk a gólyákat, akik egy óra késéssel megjönnek ugyan, nyolcan, kétszáz méterre tőlünk leszállnak. Nyugi, mindjárt elindulnak, tavaly is így volt....
Aztán elrepültek. Előbb öt, majd a maradék három...
Szóval ne vegyél rá mérget, hogy ami tavaly úgy volt, az idén is megtörténik....

2017. február 1., szerda

AZ ÉNEKES ÉS A KÉT MANDARIN

A múltkori hattyús sztori ott ért véget, hogy kicsit távolabb sikerült megtalálnom az itt vendégeskedő énekes hattyút, akkor azonban nem volt már időm arra, hogy kihasználjam az alkalmat, így ma reggel újra próbálkozom...
Ott kezdek, ahol a múltkor abbahagytam, nincs itt... Lejjebb sétálok, kb. ötszáz métert, ott ül a túlparti jégen. Szuper,  jó kis ellenfényem lesz, gondolom miközben autóba ülök, és irány a híd...
Leparkolok, aztán sietve csúszkálok a jegesre taposott gyalogúton, a partra érve még látom, ahogy madaram elemelkedik a jégről, arra tart, ahonnan jövök, szerintem a bolondját járatja velem...
A jégen azonban két bütykös között újabb két kis idegen, két mandarin gácsér. Ők is épp vízre szállnak, én pedig autóba ismét, irány a túlpart.






A befolyónál aztán sikerül utolérnem a sárgacsőrűt. A hattyú alapvetően nem egy bonyolult jószág, kenyeret kell dobni neki, aztán csak jön, mintha zsinóron húznák. Ez az énekes pedig vagy ugyanígy élt eddig, vagy csak asszimilálódott, de jól működik nála a "birka effektus", mert a többiekkel jön ő is, így lehetőségem van portrézni minden oldalról. Sajnos egész alakos képet nehéz róla készíteni, ugyanis már egy nagy sárga gyűrű éktelenkedik a nyakán...






A kellemes délutáni fények ismét kicsábítottak, a köröket ismét megtettem, ezúttal túlpart, 1.5 km délre...





Itt sok-sok madár, főleg szárcsa, rengeteg hattyú, az énekes, és sajnos  akadnak olyanok is, akiknek túl hosszú és túl kemény volt a tél...


2017. január 29., vasárnap

SASOK ÉS TURUL


Megtartottuk a már lassan hagyománnyá váló, éves baráti sasfotózást... Volt hó, jó volt, ennyi...