2018. február 3., szombat

AZ IDEI ELSŐ

Idén így alakult... A tavalyi év vége sem volt valami aktív, és ilyen, hogy elteljen a január egy kattintás nélkül, ilyen még nem volt! Nem panaszkodni szeretnék, szabadkozni pedig főleg nem, így alakult. És ebben jelentős része van ennek a semmilyen télnek. A hómentes teleket már megszoktuk, de hogy hideg sincs már....csak a taknyos szürkeség. 
Említettem már, hogy építettünk egy etetős-itatós lest, amit még ki sem tudtam próbálni...ma eljött a napja. Eredetileg a pusztába terveztük a mai reggelt, de mivel se hideg, se hó se fény nem ígérkezett, ezt elvetettük, és az etető mellett döntöttünk.
Már anno az építésnél is látszott, hogy kicsit sűrű a berendezés, de ma kiderült, hogy tényleg "túlvállaltuk" magunkat. Etető, itató, harkályos tuskó, ölyv beszálló, szotyi, farhát, káosz...
Az utóbbi időben nem használunk már üveget a leseinkben, ami egy egy beszállós történetnél, mint a banka, vagy a szalakóta, nem gond, viszont itt maga volt kínszenvedés. Az egész délelőttöt részemről a kapkodás jellemezte, ide-oda forgattam az obit, ha jobbra szállt valami akkor jobbra, aztán ott a harkály, gyerünk balra, mintha csak az lett volna a cél, hogy riasszam őket...
Az "ezt nem hiszem el" és a "legközelebb egyedül jövök" megjegyzések a legfinomabbak voltak Imi részéről...Szóval ma amit lehet elzavartam, a képeken a legbátrabbak láthatók.






2 megjegyzés:

  1. Biztos az idei első bálozás miatt volt a kapkodás, tesóka! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fene tudja... mindenesetre elég vicces volt. Bár Imi nem röhögött..

      Törlés